Hőállóság tekintetében a polipropilén (PP) felülmúlja a polietilént (PE). A polipropilén olvadáspontja jellemzően körülbelül 40-50%-kal magasabb, mint a polietiléné, -160 és 170 fok között -ezve, így a termékek ellenállnak a sterilizálásnak 100 °C feletti hőmérsékleten, és 150 °C-on deformálatlanok maradnak külső erő nélkül. A mindennapi életben a "No. 5" polipropilén edényeket általában élelmiszerek melegítésére használják mikrohullámú sütőben (ahol a hőmérséklet általában eléri a 100-140 fokot), míg a polietilén nem alkalmas mikrohullámú sütőben való használatra,-akár edényben, akár fóliában,{14}}a gyenge hőállósága miatt. Hasonlóképpen, a szabványos csomagolófóliák esetében a polietilén zacskók a legalkalmasabbak 90 fok alatti hőmérsékletre, míg a polipropilén zacskók viszonylag magasabb hőmérsékletet bírnak.
Ami a merevséget és a szakítószilárdságot illeti, a polipropilént alacsony sűrűség és a polietilénhez képest kiváló mechanikai tulajdonságok jellemzik, különös tekintettel a kivételes merevségre. A polipropilén egyre inkább versenyez a műszaki műanyagokkal (mint például a PA és a PC), és széles körben használják az elektronikai, elektromos készülékek és autóiparban. Ezenkívül nagy szakítószilárdsága és kiváló hajlítási ellenállása kiérdemelte a „hajtogatós-ellenálló műanyag” becenevet; millió hajlítási ciklust képes kibírni anélkül, hogy a hajtásnál fehéredés húzódna. Ez a jellemző támpontként szolgál a polipropilén termékek azonosításához, és implicit markerként szolgál az újrahasznosítás során történő válogatáshoz.
Alacsony-hőmérsékletállósága szempontjából a polipropilén gyengébb, mint a polietilén. Ütőszilárdsága 0 fokon csak fele a 20 fokosnak, míg a polietilén sokkal alacsonyabb hőmérsékleten is rugalmas marad; ridegségi hőmérséklete általában -50 fok alatt van, és a relatív molekulatömegtől függően akár -140 fokra is csökkenhet. Ezért, ha egy terméket alacsony hőmérsékletű környezetben való használatra szánnak, a polietilén az előnyben részesített alapanyag. A hűtött élelmiszerekhez használt tálcák például jellemzően polietilénből készülnek.
Az öregedésállóság szempontjából a polipropilén gyengébb, mint a polietilén. Noha molekulaszerkezetük hasonló, a polipropilén metil-oldalláncának jelenléte érzékenyebbé teszi az ultraibolya fény és hő által okozott oxidatív lebomlásra. Az öregedésre hajlamos polipropilén termékek gyakori példája a szövött zacskó; hosszan tartó napfény hatására ezek a zacskók könnyen megrepednek. Valójában bár a polietilénnek jobb az öregedésállósága, mint a polipropilénnek, teljesítménye ebből a szempontból nem kiemelkedő más anyagokhoz képest; a nyomokban előforduló kettős kötések és éterkötések jelenléte a polietilén molekulákban rossz időjárásállóságot eredményez, ami érzékeny a napsütés és eső által okozott öregedésre.
Ami a rugalmasságot illeti, a polipropilén nagy szilárdsággal, de gyenge rugalmassággal -vagy technikailag gyenge ütésállósággal rendelkezik. Következésképpen alkalmazása eltér a polietiléntől, különösen fóliatermékekben; A polipropilén fóliát gyakrabban használják felületi csomagolásra és nyomtatásra. Ami a csővezetékeket illeti, a szabványos polipropilént ritkán használják önmagában; ehelyett térhálósított polipropilén-, közismertebb nevén PPR- szükséges. Mivel a közönséges polipropilénnek gyenge az ütésállósága, és hajlamos a repedésre, a gyakorlati alkalmazásokhoz ütésmódosítókat kell hozzáadni; például adalékanyagokat használnak az olyan termékek ütésállóságának fokozására, mint az autóipari lökhárítók.